Több ezer elégedett babzsák vásárló 17 év alatt

Nem csináltam statisztikát, de közel 2 évtized alatt, jóval több, mint 5 ezer babzsák készült az Amőba műhelyében. Többnyire magánembereknek, de számos cég is volt, aki hozzánk fordult babzsákért. Ezek közül láthatsz itt néhányat.

Cégek, akiknek dolgoztunk

Azt büszkén mondhatom, hogy nagyon kevés reklamációt kellett orvosolnunk ez alatt a hosszú idő alatt. Ez a néhány is inkább anyaghibából fakadt. Mindenesetre tisztában vagyunk a termékeink magas színvonalával, ezért bátran állítottuk össze számodra az Amőba Babzsák Strapagaranciát, amelyben meg fogsz lepődni, mennyi biztosítékot adunk a számodra.

Az a helyzet, hogy maximalista vagyok bizonyos területeken. És néha már kínosan precíz. Talán édesapámtól örököltem, akinél szerszámkészítőként egy tizedmilliméter is számított. Szóval azt, hogy elégedettek a vásárlóim, azt nem csak úgy mondom, tőlük szoktam hallani. Hiszen sokukkal többször is találkoztam, mikor utántöltésre jöttek vissza hozzám. Pl.:

„Amőba babzsákunk nagyon régi, hozzá lábtartót 2015 karácsonyára, tehát kevesebb mint fél éve vásároltunk. Meglévő termékünkhöz megegyező anyagot választhattunk, gyorsak és rugalmasak voltatok. Az utántöltésekkel is mindig elégedettek voltunk/vagyunk.
Andi”

„Emőke nemcsak nagyszerű szakember, hanem végtelenül rugalmas, remek üzletember is. A nála vásárolt amőbafotel évek óta tartja a minőségét. Kamasz lányom imádja, mindenkinek szívből ajánlom. Tasnádyné Soós Márta”

Termékeinket 2000 óta magam tervezem és készítem

A többi babzsákkészítő mind utánam következett. Az is, aki azt mondja magáról, hogy „az eredeti”. Tulajdonképpen valóban az eredetit gyártja. Csak nem ő találta fel, hanem én. 🙁

Kivételt képez a Gyopár Kft, aki már akkor is működött, mikor mi kezdtünk, de ők leginkább babzsák gyógypárnákat készítettek és készítenek ma is.

Jelenleg 87 termékünkből válogathatsz kedvedre, ebből 31 csak a babzsákfotel. A többi babzsák kanapé, babzsák ágy, babzsák párna, babzsák puff, babzsák szék.

Ha úgy gondolod, ebből a 31 babzsákfotelből nem könnyű választani, akkor igazad van. De ha kíváncsi vagy, melyek azok az Amőba babzsákfotel modellek, amelyek az alkatodra, az igényeidre vannak szabva, ennek a tesztnek a kitöltésével rögtön megtudhatod:

Melyik babzsákfotel való nekem?
2017-11-30T17:07:35+00:00 2017. augusztus 14.|babzsák, babzsákfotel|0 Comments