Hogyan lettem babzsák specialista?

Kicsit nagyképűnek tűnhet a babzsákspecialista titulus, de rád bízom, ítéld meg magad! Elmondom, mire is alapozom.

  • Az, hogy 20 éve tervezem és készítem az Amőba babzsákfoteleket, az önmagában nem jelent semmit.
Székelyföldi népviselet
  • Az, hogy 43 éve vagyok a szakmában, és babzsákkészítő korom előtt népviseleteket, színpadi táncjelmezeket terveztem, készítettem, az tulajdonképpen az előéletem. Néhány viseletes kép Itt váltam kreatív alkotóművésszé, a táncruhák alkotásán, a néptáncon, és a népdaléneklésen keresztül. Merthogy mindhármat űztem hivatásosan. Sőt a Táncművészeti Főiskolán diplomáztam néptáncpedagógus szakon. A férjem koreográfus volt, Isten nyugosztalja, az életünk a táncról, a színpadról szólt. És most kérdezheted, mi köze mindezeknek a babzsákspecialista témához? Nagyon is sok. Az emberben egyszerűen a gyakorlat során kialakulnak azok a képességek, amikre szüksége van a munkájához. Sokáig azt gondoltam, egy jó iparos vagyok. Ma már szerencsére pontosan tudom, hogy ennél sokkal több. Messziről látom, ha valami nincs harmóniában. Legyen az szín, forma, textúra, bármi. És meg tudom mondani, hogyan lenne jó. És nem csak megmondani tudom, hanem megoldani is. Képzelheted, hogy komolyan sírni tudnék, mikor egy igénytelen, ócska babzsákkal találkozom valahol.
  • Mára 31 féle egyszemélyes fotelünk van a palettán minden korosztály számára. Ezeknek zöme az én formatervezésem, melyekből néhányat szabadalmi oltalom véd. Amelyeket nem én terveztem, azok világszerte elterjedt formák, mint pl. a focilabda.
  • Köztudomású, hogy a babzsákokból nehéz a felállás. Sokat kísérleteztem vele, mire megtaláltam a megfelelő, ma is használatos megoldást. Ezt a találmányomat a szerkezetére vonatkozó, ún. Használati Mintaoltalom védi. Lényege, hogy kívülről láthatatlan karfákat alakítottam ki a fotelen, amin kiszálláskor támaszkodni lehet. Semmi merev dolgot, más anyagot nem tartalmaz, csupán szerkezetileg tér el a társaitól ez az ún. karfás babzsákfotel, amiből a nagyi is könnyedén fel tud állni. Kismamáknak is ezt a modellt szoktam ajánlani szoptatósfotelként, mert ebből könnyedén fel tudnak állni babával a kezükben is.
  • Ez a szabadalmam az, amire a legbüszkébb vagyok, mert általa azok is tudják a babzsák áldásos kényelmét élvezni, akik egyébként koruk, vagy egészségi állapotuk miatt nem is mernének beleülni. Félve attól, hogy nem tudnak majd kikecmeregni belőle. Külföldi honlapokon sem látni hasonlót, ezért valószínűleg én voltam, és vagyok az első, aki megoldotta a babzsákból való felállás problematikáját. Ha más hasznos dolgot nem is találtam volna ki, a karfás babzsákért mindenképp megveregetem saját vállamat, és megszavazom magamnak a babzsákspecialista címet.
  • Első voltam Magyarországon, és talán a világon is, aki babzsákkanapét készített, még 2001 nyarán. A Szigetfesztiválon debütáltunk vele.

Ma 12 saját tervezésű Amőba babzsákkanapét látsz a kínálatunkban. A legnagyobb a Big banana, ami 4 személyes, és kissé ívelt formájú.

  • Az Összhang alapítvány vezetője, Feithné Krajcsik Ilona kérésére részt vettem az általa megálmodott szülőfotel tervezésében, készítésében, amit 2010 júliusától az egri kórház szülészetén használhatnak a kismamák. Ez egy szerkezetileg speciális babzsákfotel, egy szintén speciálisan erre a célra kialakított állványon. Ebben a kismamák alternatív módon, a fekve szülésnél sokkal ideálisabb pozícióban, ülve, kényelmes alátámasztással tudják világra hozni gyermeküket.
  • Édesapám kórházba kerülésével tapasztaltam meg a felfekvés problematikáját közelről. Sajnos, mire kikerült onnan, olyan állapotban volt a sarka, hogy semmilyen kezeléssel nem sikerült rendbe hozni. A másik szomorú az a történetben, hogy előre megkérdeztük az orvostól, tehetünk-e valamit a megelőzés érdekében. Ő elhárította azzal a kérdést, hogy a nővérek úgyis figyelnek erre. Hát olyannyira nem figyeltek, hogy nem is tudtak róla, hogy sebes a sarka. Én fedeztem fel, és küzdöttem onnantól mindennel, hogy begyógyítsam. Sajnos hiába.

Akkor kitaláltam mindenféle speciális babzsákpárnát arra, hogy a levegőben tartsam a lábát, de ezek nem voltak tökéletesek. Van viszont egy ezeknél sokkal egyszerűbb, hosszú párnánk, ami azóta megoldásnak bizonyult. Persze a testnek egyéb pontjain is keletkeznek felfekvések, nem csak a sarkakon. Azon dolgozom, hogy ezeknek a sebeknek a kialakulását is meg lehessen előzni, hiszen a folyamatot rendkívül nehéz visszafordítani. Lehet kapni különböző gyógypárnákat decubitus ellen, de a nővérek bevallása szerint nem jók semmire. Úgyhogy fel van adva a lecke.

  • És ha már egészségügy, akkor reflux. Ez is sokakat érint, és lehet is ellene párnákat kapni, de az érintettek szerint drága is, és kényelmetlen is. Egy régi vásárlóm javaslatára most kísérletezek a megoldással. A próbadarab egész bíztatónak tűnik.
  • A közelünkben volt a Csillagház Mozgásjavító Iskola, ahová Zsófi járt. Nagymamája megkért engem, hogy készítsek Zsófinak olyan speciális babzsák idomokat, amelyekkel az éjszakai nyugodt alvását tudjuk biztosítani. A kislány ugyanis álmában keresztbe dobta a lábát, amitől kiakadt a csípője. Gondolhatod, mekkora fájdalom volt ez szegény gyermeknek.
  • Egész nap asztalnál ülve dolgozóknak kreáltam eddig 2 munkaszéket, amivel az egész hátuk alá van támasztva ülés közben. Ezek annyira nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeimet, de a 3. variáció már útban van, most kísérletezünk rajta. Ha beválik, semmi nem mossa le rólam a babzsákspecialista bélyeget. Nagyon drukkolj!
  • Babzsákban ülni maga a kánaán. De mikor kicsit hátradönti az ember, nagyon kívánkozik feltenni a lábát valamire. Ilyenkor egy puffot szoktunk a lábunk alá tenni. Ez így volt 17 évig, és ezentúl sem lesz nagyon másképp, de mégis csináltam egy svédcsavart. Egy olyan lábtartót kreáltam, amibe a lábad is ugyanolyan puhán bele tud süppedni, mint a tested a fotelbe. Ám ez a laza töltésű puff nem túlságosan rendezett látvány. Ezért kitrükköztem, hogyan tudod újra esztétikus darabbá visszaalakítani.
  • Kényelmi funkcióknál a kiegészítőknek nagy szerep jut. 30 babzsákpárnánk van, amik szinte mind ezt a célt szolgálják. De vannak önálló rendeltetésű párnáink is, mint pl. az Ülőpárnák, amik földön ülésre kiválóak.

De amire különösen büszke vagyok, az a legújabb találmányom, a Kézpárnás laptoppárna, és ennek egérpados változata. Ezeket is szabadalmi oltalom védi. Az Amőba babzsák laptoppárnák különlegessége a részleteikben rejlik. Hosszú megfigyelési, tapasztalási folyamat végeredménye ez a párna, felszerelve mindenféle praktikus extrával, ami mind a te kényelmedet, szolgálja. És a kiegészítő kiegészítője még a hátpárna, amivel az ágyban is tudod a laptopodat használni, élvezve közben a babzsákfeelinget.

És mit tud még nyújtani neked ezeken felül egy babzsákspecialista?

  • Világviszonylatban is egyedülálló forma és méretválasztékot

  • Nagyon sok gyönyörű textilmintát (LINK A TEXTILMINTÁKRA), rengeteg színárnyalatban, amelyek közül megtalálhatod a leginkább hozzád, és lakásodhoz illőt

  • Baráti fogadtatást, amennyiben ellátogatsz hozzánk, hogy kipróbáld melyik Amőba babzsák is a neked való

  • Szakértő, és készséges kollégákat

  • Élethosszig tartó babzsákfeeling Garanciát, amiben többek között ingyenes utántöltés, és örökös javítási garancia van

  • Korrekt, és rugalmas ügyintézést

  • Egyéni kívánságok, egyedi elképzelések megvalósítását

És mit tudsz te segíteni a babzsákspecialistának?

Ha megosztod velem azokat a problémáidat, amikről sejted, hogy én megoldhatnám, akkor ezzel egymásnak segítünk. És a többi emberen, akik hasonló gondokkal küzdenek, mint te.

Úgyhogy ne fogd vissza magad, légy bába te is, egy új Amőba születésénél!

Itt tudod megírni a problémáidat, amire megoldást vársz tőlem (LINK HOVA?)

Üdvözlettel,
Csuka Emőke